BeeStat egyedi nyilvántartó szoftver

Partnerünk, a Citovar Kft. 1987-ben kezdte el működését családi vállalkozásként. A cég méhészeti gyógyszerek gyártásával és forgalmazásával foglalkozik, termékeit eredményesen használják a méhészek. Több évtizedes sikeres tevékenységük során megismerkedtek vásárlóik igényeivel, amit azóta is a tőlük telhető legmagasabb színvonalon próbálnak meg kielégíteni.

Az általunk készített, BeeStat névre keresztelt ügyfél- és rendelés nyilvántartó program a "megszokott" Windows alapú rendszer helyett OS X Lion operációs rendszer alá készült, és nem hálózatos működésű, tehát helyi adatbázist használ (SQLite).

A szoftver képes a termékek és ügyfelek karbantartására, a megrendelések és kiszállítások nyilvántartására és szűrésére, adatlapok nyomtatására (akár egyenként, vagy csoportosítva is), valamint részletes, több szempont alapján szűrhető kimutatások megjelenítésére. A lekérdezett statisztikát a szemléletesség érdekében a szoftver grafikonokon, diagramokon jeleníti meg.

A program alkalmas képi- és szöveges tartalmú jegyzetek tárolására, így ez a funkció mintegy emlékeztetőként, vagy jegyzettömbként szolgál.

Az adatok biztonsága és az adatvesztés elkerülése érdekében került a programba a biztonsági mentés funkció, melynek köszönhetően gyorsan, mindössze néhány kattintással visszaállítható az adatbázis.

Partnerünk kérésére számos olyan funkció került a programba, melyek az adatfelvitelt számára gyorsabbá, és a szoftver működését hatékonyabbá teszik. Így az elkészült egyedi szoftver működése teljesen személyre szabott. A még gyorsabb használatot billentyűkombinációk teszik teljessé, így anélkül is kiválóan használható a program, hogy az egeret megérintenénk.

Azért ragadtunk billentyűzetet, mert szeretnénk kifejezni hálánkat a precíz és odaadó munkájukért. Korábbi más cégeknél szerzett rossz tapasztalatainkat feledtették pozitív hozzáállásukkal és közreműködő, segítő együttműködésükkel. 
Az Önök által számunkra elkészített nyilvántartó program kiválóan működik azóta is, ha bármilyen kérdésünk, vagy problémánk adódott, mindig gyorsan válaszoltak, vagy megoldották azt. 
Teljesen egyedi programot kaptunk, ami a cégünk profiljához lett igazítva. A program jelentősen megkönnyíti a mindennapi munkavégzésünket, amiért még egyszer köszönet!
Pallagi Zoltán, Citovar Kft.